ÜDVÖZÖLJÜK A
TISZATÁJ KÖZALAPÍTVÁNY
HONLAPJÁN!

Tevékenységeink

"Tavaszlesen" vetélkedő




Letölthető dokumentumok 2024

Hogyan töltöm le a dokumentumokat?

  • Az egér JOBB gombjával kattintok a letöltendő fájlra, majd az előjövő menüből kiválasztom a "Hivatkozás mentése más néven" menüpontot vagy a "Cél mentése más néven" menüpontot. Az ezt követően megnyíló ablakban pedig kiválasztom, hova szeretném elmenteni a fájlt (pl. a saját számítógépem C: meghajtójára, vagy egy pendrive-ra).

  • Türelmesen várok, hogy befejeződjön a letöltés, hiszen nagyobb méretű fájlokról van szó.

  • A letöltött .DOC-fájlokat a Microsoft Word szövegszerkesztővel tudom megnyitni és szerkeszteni, a .PDF-fájlokat Acrobat Reader olvasóprogram segítségével tudom megnyitni.

(Ha nem vagy biztos benne, hogy a böngésződ az oldal legfrissebb változatát mutatja, kattints a böngésző Frissítés gombjára!)





Tavaszlesen hírek

2024.07.01

A "Tavaszlesen 2024" végső fordulóját jelentő Döntőt 2024. június 19-én rendeztük meg a kesznyéteni Szamárháti Látogatóközpontban, amelyen az első fordulón legtöbb pontot szerzett csapatok vehettek részt minden iskolából. A sokak számára a korábbi évekből már ismerős játékvezetőnk, „Bandi bácsi”, azaz Dr. Legány András jóvoltából játékos, vidám hangulatban telt a záró forduló, amelyen 18 kétfős csapat mérte össze tudását. Az előre megadott témakörökre épülő, 10 feladatból álló vetélkedést olyan gyakorlati részek is színesítették, mint például a madárhang-felismerés vagy a terepi növényismeret, továbbá idén sem maradhatott ki a már hagyománnyá vált népdaléneklés, amely különleges színfolt a Döntőnk feladatainak sorában: az előre megadott szempontok szerint maguk által összegyűjtött népdalok közül egyet-egyet élő előadásban is bemutattak a csapatok. A környezethez való viszonyunknak, kultúránknak a népdal, a zene is fontos része, ezért is valljuk, hogy ennek a – talán első hallomásra kicsit szokatlan – feladatnak helye van a régi vidéki életmódot, gazdálkodási hagyományokat is felelevenítő környezetismereti vetélkedőben.

A Döntőn legeredményesebben szereplő nyolc csapat meghívást nyert a vetélkedő nyári jutalomtáborába, a többi csapat pedig értékes könyvjutalommal gazdagodhatott. Ezenkívül a döntősöket megajándékoztuk egyedi kitűzővel, oklevéllel, természetes alapanyagú, emblémázott apró ajándékokkal, ismeretterjesztő leporellóval, valamint a Természetbúvár Alapítvány felajánlása jóvoltából a Természetbúvár magazin egy-egy példányával is.

A "Tavaszlesen"-vándorserleg ezúttal nem mindennapi utat járt be, ugyanis azt idén – a tavalyihoz hasonló briliáns versenyzése révén – ismét a Pap Zsuzsanna Mária (8.oszt.) és Patai Sára (8.oszt.) alkotta csapat nyerte el iskolája számára, így a mezőkövesdi Szent István Katolikus Általános Iskolába tért vissza még egy évre a kupa. (Felkészítő tanárukként idén Paczáné Horváth Erikát üdvözölhettük.)

A Döntőn készült fotók megtekinthetők a Galéria menüpontból nyíló "Életképek a Tiszatájnál" címszó alatt.

A "Tavaszlesen" környezetismereti vetélkedősorozatot 2007 óta rendszeresen megrendezi Közalapítványunk. Az évről évre meghirdetett megmérettetés keretében ösztönözni szeretnénk a térségben élő gyerekeket, hogy ismerkedjenek meg a régió természeti gazdagságával, szépségével, a Tisza menti vidék gazdálkodási hagyományaival, a pásztorkodás sajátos világával, a magyarság történetéhez kötődő háziállatfajtákkal, fedezzék fel mindezekben az értéket, és a megtapasztalt élményeik alapján ismerjék fel környezetünk védelmének fontosságát. A vetélkedő megszervezésével – reményeink szerint – a pedagógusoknak is alternatív eszközt tudunk nyújtani diákjaik motiválásához, környezeti kultúránk és természeti értékeink izgalmas világának megismertetéséhez.

Köszönjük a részvételt, és természeti élményekben gazdag, kellemes nyarat kívánunk a csapatoknak és felkészítő pedagógusaiknak egyaránt!


2024.05.30

A következő állomás a Döntő!

Elkészültünk az első forduló kiértékelésével, melyben a maximálisan megszerezhető pontszám 553 volt.

Az idei vetélkedőnk iránt hihetetlenül megnőtt az érdeklődés a korábbi évekhez képest: 78 csapat jelentkezett be a megmérettetésre(!), amelyből végül 59 csapat küldte be a megoldását az első fordulóban, a térség 14 település 15 iskolájából.

A vetélkedőnk célkitűzése alapján az első forduló egyben egy iskolánkénti megversenyeztetés is, így a Döntőbe meghívjuk minden iskola legtöbb pontot szerzett csapatát, amennyiben teljesítette a Döntőn való részvétel minden feltételét (tehát beküldték határidőre a Terepi feladatot is). Ezen felül a befogadó-kapacitásunk erejéig az abszolút rangsor szerinti legeredményesebb csapatoknak ajánljuk fel a részvételi lehetőséget a Döntőn.

Nagy-nagy örömünkre szolgál, hogy ilyen sok diák fektetett munkát és energiát az első forduló feladatainak megoldásába, valamint külön öröm, hogy a Terepi feladatot is kiemelkedően magas arányban teljesítették a benevezett csapatok..! Nagyon sok szép és értékes megoldás érkezett be mind a feladatsor, mind a Terepi feladat tekintetében, amihez ezúton is gratulálunk a gyerekeknek! Pont ezek okán ugyanakkor a szívünk szakad meg, hogy valahol meg kell húznunk a határvonalat a továbbjutás tekintetében, de sajnos a mi befogadó-kapacitásunk is véges. :( Az a döntés született, hogy az iskolák legjobbjain felül az abszolút rangsor alapján idén további 5 csapatot hívunk meg a megmérettetésre, így - a korábbi gyakorlattól eltérően nem 18, hanem - összesen 20 csapat mérheti össze tudását a "Tavaszlesen 2024" végső fordulóján.

Az első forduló megoldókulcsa, valamint az elért eredmények - a Döntőbe meghívást nyert csapatok feltüntetésével - megtalálhatók a fenti Letölthető dokumentumok között.

 A Döntő időpontja és helyszíne:

A Döntő 2024. június 19-én, szerdán 9:00 órakor veszi kezdetét a Tiszatáj Közalapítvány kesznyéteni Szamárháti Látogatóközpontjában. Kérjük, hogy a csapatok 15 perccel hamarabb érkezzenek meg a helyszínre, hogy pontosan tartani tudjuk a kezdést!

A helyszín Kesznyéten település külterületén, a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzetben fekvő Szamárháti-tanyán található, a megközelítésben segítséget nyújt a honlapunkon található térkép (https://tiszatajkozalapitvany.hu/szamarhati-latogatokozpont/bemutatkozas#megkozelites).

 A meghívást nyert csapatok Döntőn való részvételének feltételei:

  • A csapat részt vett a „Tavaszlesen 2024” első fordulóján;

  • A csapat beküldte a terepi feladatként elkészített „Valami-kereső” kihívás megoldását;

  • A csapat elhozza kitöltve a Népdalgyűjtő lapot (leírását lásd lentebb!) és leadja a helyszínen a Döntő kezdete előtt;

  • valamint a csapat vállalja a Döntőn való jelenlétet, és részvételüket kapcsolattartó pedagógusuk megerősíti 2024.06.04-ig telefonon (30/324 7797) vagy e-mailben (tavaszlesen@tiszatajkozalapitvany.hu) az alábbi adatok megadásával:

    • település neve;

    • az iskola neve;

    • csapatnév, és a csapattagok neve;

    • a felkészítő/kapcsolattartó pedagógus neve, valamint a kísérő pedagógus neve, ha nem azonos a kapcsolattartóval

Kérjük a kapcsolattartó pedagógust, amennyiben időközben kiderül, hogy valamely csapat mégsem tud részt venni a Döntőn, erről haladéktalanul tájékoztatni szíveskedjék!

A csapatok terepi feladatait a második fordulóig kiértékeljük, amelynek eredménye bele fog számítani a Döntőn szerezhető pontszámba.

Miből készüljenek a csapatok a Döntőre?

Mit hozzanak a csapatok a Döntőre?

  • A kitöltött Népdalgyűjtő lapot;

  • Tollat;

  • A Döntőn a csapatok számítsanak terepi feladatokra is, amelyeket esős időben is megtartunk, ezért ennek megfelelő öltözetben és lábbeliben jöjjenek a diákok!

  • Innivalót és poharat.

 A Döntő időtartama

A vetélkedés a délutáni órákig is elhúzódhat. A feladatok megoldása és kiértékelése általában kb. 3-4 órát vesz igénybe. A Döntőn minden résztvevőt meghívunk egy ebédre, és ezt követi az eredményhirdetés. A rendezvény befejezésének pontos időpontját nehéz előre megadni.

Hasznos információ az utazás tervezéséhez

A Sajó és Tisza áradásakor és magas vízállásakor általában szüneteltetik a kompok közlekedését, valamint árvíz esetén lezárásra kerül a Tiszaújváros(-Sajóörös) és Kesznyéten közötti műút is. Az indulást megelőzően mindenképp ajánlott tájékozódni az útvonalak járhatóságáról az utinform.hu oldalon, illetve az illetékes közútkezelőnél (telefon: 46/819381).

Várjuk a kapcsolattartó pedagógusok visszajelzését!

Eredményes felkészülést kívánunk! Találkozunk a Döntőn! :)


2024.04.18
Frissítettük az első forduló Megoldólapját!

Helyesbítésre került, hogy a 13. feladatban (Rétek állatvilága) helyesen csak 27 beírható megoldás van. (A korábban elérhető Megoldólapon tévesen 30 megoldásnak volt hely hagyva. Aki már azon kezdett el dolgozni, semmi gond, húzza ki nyugodtan a 13. feladatnál szereplő 28., 29. és 30. számú megoldóhelyet.)


Indul a "TAVASZLESEN 2024"!
Környezetismereti vetélkedősorozatunk menete a korábbi évekhez hasonló. Az első forduló feladatsora és a szükséges egyéb dokumentumok letölthetőek a fenti tábláról.

Fontos, hogy a vetélkedőn való részvételi szándék esetén a csapatokat előzetesen regisztrálják be a honlapunkon a „Tavaszlesen vetélkedő” menüpontban található "Jelentkezés 2024" pontra kattintva, ahol a megnyíló on-line űrlapon fel tudják tölteni a jelentkezési adatokat.

Az első forduló beküldési határideje: 2024. május 7.

Az idei Terepi feladat beküldési határideje pedig 2024. május 14.

 Izgalmas ismeretben gazdagodást kívánunk minden benevező csapatnak!




A vetélkedőről

A vetélkedősorozat célja

A vetélkedősorozat célja, hogy a gyerekek, fiatalok "közelebb kerüljenek" környezetükhöz, megismerkedjenek régiónk természeti értékeivel, lakóhelyük ősi paraszti gazdálkodási hagyományaival, és tudatosodjon bennük környezetünk védelmének fontossága.

Emellett segítséget szeretnénk nyújtani a pedagógusoknak diákjaik motiválásában, környezeti kultúránk és természeti értékeink izgalmas világának kötelező tananyagon túli megismertetésében.

A Tiszatáj Közalapítvány tevékenységéhez kapcsolódó Tisza menti régiót, amelyben a játékos megmérettetést meghirdetjük, nagy arányban vidéki jellegű települések, községek alkotják, ezáltal támogatni tudjuk a városi oktatási intézményekhez képest szerényebb lehetőségekkel rendelkező vidéki iskolák tehetséges diákjait is, akiknek a vetélkedősorozatba bekapcsolódva alkalmuk nyílhat a versenyzésre és tehetségük megcsillogtatására.

A vetélkedősorozat menete

A vetélkedősorozatot a Közalapítványunk tevékenységi területéhez kötődő alább felsorolt 43 település iskolái számára hirdetjük meg (lásd a listát lentebb), de örömmel vesszük, ha egyéb települések iskolái is érdeklődnek és szívesen bekapcsolódnának a megmérettetésbe! Ez esetben kérjük, először vegyék fel velünk a kapcsolatot a tavaszlesen@tiszatajkozalapitvany.hu címen!
5-8. évfolyamos (illetve hatosztályos gimnázium esetén 1-2. évfolyamos) diákok 2 fős csapatokban, két fordulón keresztül mérik össze tudásukat.

Az első fordulót jelentő feladatsor jelen honlapról tölthető le, a fent található Letölthető dokumentumoknál. A megoldásokat elektronikusan vagy postán lehet beküldeni.
A "Tavaszlesen 2024" beküldési határideje: 2024.05.07., amely nap az elektronikus beküldési lehetőség utolsó napját, postai beküldés esetén a levél beérkezését jelenti. A határidőn túl beérkezett megoldásokat sajnos nem tudjuk értékelni.

Elektronikus beküldés céljára a honlapon elhelyezett Elektronikus megoldólap használható, amelybe egy űrlaphoz hasonlóan lehet begépelni a feladatok megoldásait, majd a Küldés gomb lenyomásával beküldeni azokat. Ezzel a fejlesztéssel az a célunk, hogy egyszerűbbé, gyorsabbá és környezetbarátabbá tegyük a csapatok által beküldött munkák feldolgozását, értékelését. Ezért csak bátorítani tudunk mindenkit, hogy használják az elektronikus beküldést! :) Az Elektronikus megoldólap a fenti "Tavaszlesen vetélkedő" menüpontból érhető el.

Postán történő beküldés esetén a csapatok a megoldásaikat a honlapunkról letölthető, nyomtatható Megoldólapra írják és ezt küldik be postán a címünkre: Tiszatáj Közalapítvány, 4450 Tiszalök, Rákóczi út 14. Egy borítékban több csapat megoldólapját is be lehet küldeni. (Csapatonként szíveskedjenek összetűzni a feladatsor lapjait!)

Az első forduló megoldásait minden évben a megadott tavaszi határidőig lehet beküldeni.

Fontos, hogy a megoldások beküldése előtt a csapatok jelentkezési adataira is szükségünk van, melyeket az előző évekhez hasonlóan nem nyomtatott formájú jelentkezési lap beküldésével, hanem egy on-line űrlap segítségével lehet eljuttatni: a honlapunk fenti "Tavaszlesen" vetélkedő menüpontjában található "Jelentkezés 2024"-re kattintva tölthetők fel csapatonként a jelentkezési adatok.

A feladatsor mellett minden évben kiírunk a gyerekek számára egy Terepi feladatot is, mely során a résztvevő csapatok a lakókörnyezetükben, kint a szabadban végeznek megfigyeléseket adott szempontok szerint. Ennek a feladatnak a megoldását elektronikusan kell eljuttatni az arra kiírt határidőig. A szükséges adatlap és a részletes információk a terepi feladattal kapcsolatban szintén megtalálhatók a Letölthető dokumentumok között.
A beküldött munkák értékes pontokat fognak jelenteni a csapatoknak a záró forduló eredményében, továbbá a Terepi feladat határidőre történő megküldése feltétele is a Döntőn való részvételnek.

Jellemzően az első fordulón legtöbb pontot elért csapato(ka)t hívjuk meg minden benevezett iskolából a Döntőbe, ahol versenybe szállhatnak a főnyereményért. A Döntő időpontját, valamint annak lebonyolítási formáját az adott év aktuális lehetőségeinek (pl. járványügyi intézkedések), valamint a vetélkedőre benevezett csapatok számának függvényében határozzuk meg.

És hogy mi is a főnyeremény?

Az eddigi hagyomány szerint a döntőn legeredményesebben szereplő legjobb csapatok egy nyári természetbúvár táborozáson vehetnek részt, ahol a diákok a kirándulások, a kikapcsolódás és a más-más iskolákból érkezett diákokkal való megismerkedés mellett sok gyakorlati ismerettel is gazdagodhatnak a természetvédelem terén, bepillantást nyerhetnek az agrár-környezetgazdálkodásba, valamint testközelben ismerkedhetnek meg a magyar ősi háziállatfajtákkal és bemutató gazdaságunk tevékenységeivel.
Amennyiben valamely rendkívüli helyzet vagy az induló csapatok alacsony száma nem tenné lehetővé a tábor megvalósítását, egyéb értékes ajándékkal jutalmazzuk a legeredményesebben szereplő csapatokat.

Életképek a 2022-es táborból:



Résztvevő települések

  • Ároktő

  • Borsodivánka

  • Bőcs

  • Csobaj

  • Egyek

  • Gelej

  • Hajdúdorog

  • Hajdúnánás

  • Kesznyéten

  • Mezőberény

  • Mezőcsát

  • Mezőkeresztes

  • Mezőkövesd

  • Mezőnagymihály

  • Polgár

  • Prügy

  • Rakamaz

  • Sajószöged

  • Szentistván

  • Szerencs

  • Taktabáj

  • Taktaharkány

  • Taktakenéz

  • Taktaszada

  • Tállya

  • Tarcal

  • Tenk

  • Tiszacsege

  • Tiszadada

  • Tiszadob

  • Tiszadorogma

  • Tiszaeszlár

  • Tiszagyulaháza

  • Tiszakeszi

  • Tiszaladány

  • Tiszalök

  • Tiszalúc

  • Tiszanagyfalu

  • Tiszapalkonya

  • Tiszatarján

  • Tiszaújváros

  • Tiszavasvári

  • Tokaj

  • Újszentmargita




Részt szeretnénk venni a társammal a vetélkedőn. Mit tegyünk?
  1. Ha a fenti települések valamelyikén jártok iskolába (mindketten ugyanabba), vegyétek fel a kapcsolatot azzal a tanárral, aki a Tavaszlesen vetélkedővel foglalkozik az iskolában, ő lesz a felkészítő tanárotok. A részt vevő iskolák postán is megkapják a vetélkedősorozattal kapcsolatos tájékoztatót.

  2. Amennyiben iskolátok települése nem szerepel a listán, de szívesen részt vennétek a megmérettetésen, vegyétek fel velünk a kapcsolatot az alábbi e-mail címen: tavaszlesen@tiszatajkozalapitvany.hu!

  3. Ha elindul az aktuális évi vetélkedő, a honlapunk "Tavaszlesen vetélkedő" menüpontjában megjelenik a Jelentkezés! lehetőség, amelyre kattintva minden indulni kívánó csapatra vonatkozóan kitöltendő a jelentkezési űrlap;

  4. Az első forduló Feladatsorát a Tavaszlesen vetélkedő oldalán található Letölthető dokumentumoknál lehet letölteni. (Célszerű lehet színes nyomtatóval kinyomtatni, de a számítógépről is tanulmányozhatjátok a feladatokat.);

  5. Ha elektronikusan szeretnétek beküldeni a megoldásaitokat, a kattintsatok a "Tavaszlesen vetélkedő" menüpont alatt nyíló Elektronikus megoldólap feliratra, majd onnan eljuthattok az űrlapszerűen kialakított felületre, amelyen fel tudjátok vinni a megoldásaitokat;
    Ha postán szeretnétek beküldeni a megoldásaitokat, mentsétek le a Megoldólapot is a Letölthető dokumentumok közül. Ebbe írjátok a jó válaszokat, és ezt postázzátok a fent megadott címre.
    Ügyeljetek rá, hogy a megadott határidőn belül készítsétek el a feladatsor összes feladatának megoldását!

  6. Célszerű a Terepi feladat leírását is letölteni már az elején a Letölthető dokumentumokból, hogy tudjátok, pontosan miről is van szó, és természetesen már annak a megoldását is elkezdhetitek a letöltést követően.

  7. Kísérjétek figyelemmel a honlapon a "Tavaszlesen hírek"-et a további fordulókkal és a továbbjutással kapcsolatban!

  8. Közben folytassátok a terepi feladat megoldását is, és ha készen vagytok vele, küldjétek be a leírásban található módon a megadott határidőig.




Terepi feladat - Szép példák

"Tavaszi színpalettánk" (2021)

Mandragóra - Tiszakeszi

Megtekintés és letöltés

Bölcs baglyok - Mezőcsát

Megtekintés és letöltés

Körösi Burgonyák - Mezőberény

Megtekintés és letöltés

Flash Commando - Mezőcsát

Megtekintés és letöltés

Támogassa Ön is munkánkat
Adója 1%-ával
Egyedi mértékű
pénzbeni juttatással
Kézműves,
hagyományőrző
termék vásárlásával