Tevékenységeink

Tavaszlesen hírek

Az első forduló eredményei és a továbbjutás

Elkészültünk az első forduló értékelésével, melyen maximálisan 363 pontot lehetett elérni.
A vetélkedőnk célkitűzése értelmében az első forduló egyben egy iskolánkénti megversenyeztetés is, így a Döntőbe meghívást nyer minden iskola legtöbb pontot szerzett csapata, amennyiben teljesítette a Döntőn való részvétel minden feltételét (azaz beküldték határidőre a Terepi feladatot is). Ezen felül az abszolút rangsor szerinti legeredményesebb csapatoknak ajánljuk fel a részvételi lehetőséget a Döntőn, a korábbi években kialakult hagyományok alapján a 18 résztvevő csapatban maximalizált keret kitöltése erejéig.

Az idei év viszont több szempontból is különleges. Nemcsak azért, mert tulajdonképpen jubileumi, hiszen a 2007-ben megújított vetélkedősorozatunknak idén a tizenötödik évadját rendezzük meg, hanem azért is, mert az előző két évben - vélhetően a járványhelyzet okán - megcsappant részvételi arány az idén újra visszatért a korábbi években jellemzőhöz: az első fordulón 41 csapat vett részt 14 település 15 iskolájából!

Nagy örömünkre szolgál ez a fellendült részvételi kedv, mindemellett azt tapasztaltuk, hogy az első fordulóban sok esetben csupán 1-2 pont különbség volt a csapatok elért eredményei között, ezért úgy döntöttünk, hogy az abszolút rangsor alapján meghívott csapatok számát ebben az évben kivételesen egy kicsit megnöveljük, így összesen 25 kiválasztott csapatnak ajánljuk fel a részvételi lehetőséget a Döntőn.

Az iskolai értesítő, az eredmények a Döntőbe meghívást nyert csapatokkal, valamint az első forduló megoldókulcsa letölthető a fenti táblázatból.

Az első fordulóban elért eredményekről és a továbbjutásról postai levélben is kiértesítjük az iskolákat.

A Döntő időpontja és helyszíne:

A Döntő 2022. június 9-én, csütörtökön 9 óra 30 perckor veszi kezdetét a Tiszatáj Közalapítvány Szamárháti Látogatóközpontjában. Kérjük, hogy a csapatok 15 perccel hamarabb érkezzenek meg a helyszínre, hogy pontosan tartani tudjuk a kezdést! A helyszín Kesznyéten település külterületén, a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzetben fekvő Szamárháti-tanyán található, a megközelítésben segítséget nyújt a honlapunkon található térkép.

A fentiekben leírtak miatt idén várhatóan az eddigiekben megszokottakhoz képest jóval több résztvevő csapat lesz jelen a Döntőn, így a kísérő pedagógusok nagy részét valószínűleg nem fogjuk tudni hellyel kínálni ugyanabban a teremben, mint ahol a vetélkedő zajlik. Megértésüket köszönjük!

A meghívást nyert csapatok Döntőn való részvételének feltételei:

  • A csapat részt vett a "Tavaszlesen 2022" első fordulóján;

  • A csapat beküldte a terepi feladatként elkészített Növényalaktani pár-vadászat megoldását;

  • A csapat elhozza kitöltve a Népdalgyűjtő lapot (leírását lásd lentebb!) és leadja a helyszínen a Döntő kezdete előtt;

  • valamint a csapat vállalja a Döntőn való jelenlétet és részvételüket megerősítik 2022.05.11-ig e-mailben (tiszatajkozalapitvany@gmail.com) vagy telefonon (30/324 7797) az alábbi adatok megadásával:
    -csapatnév, és a csapattagok neve;
    -település neve;
    -az iskola neve;
    -a felkészítő/kapcsolattartó pedagógus neve.

A Döntőre - a résztvevők védelme érdekében - kérjük, hogy csak fertőző betegséggel nem érintett (közösségre veszélyt nem jelentő) egészségi állapotú diákok és kísérőtanárok érkezzenek, köszönjük ebben megértésüket és együttműködésüket!

Kérjük a kapcsolattartó pedagógust, amennyiben időközben kiderül, hogy valamely csapat mégsem tud részt venni a Döntőn, erről haladéktalanul tájékoztatni szíveskedjék, hogy tudjuk, hány résztvevőre számíthatunk!

A csapatok terepi feladatait a második fordulóig kiértékeljük, amelynek eredménye bele fog számítani a Döntőn szerezhető pontszámba.

Miből készüljenek a csapatok a Döntőre?

Mit hozzanak a csapatok a Döntőre?

  • A kitöltött Népdalgyűjtő lapot;

  • Tollat;

  • A Döntőn a csapatok számítsanak terepi feladatokra is, amelyeket esős időben is megtartunk, ezért ennek megfelelő öltözetben és lábbeliben jöjjenek a diákok!

  • Poharat vagy innivalót.

A vetélkedés a délutáni órákig is elhúzódhat, a rendezvény befejezésének pontos időpontját nehéz előre megadni. A Döntőn minden résztvevőt meghívunk egy ebédre.

Hasznos információ az utazáshoz

A Sajó és Tisza áradásakor és magas vízállásakor általában szüneteltetik a kompok közlekedését, valamint árvíz esetén lezárásra kerül a Tiszaújváros(-Sajóörös) és Kesznyéten közötti műút is. Az indulást megelőzően mindenképp ajánlott tájékozódni az útvonalak járhatóságáról az illetékes közútkezelőnél (telefon: 46/819381).

Eredményes felkészülést kívánunk! Találkozunk a Döntőn!

Támogassa Ön is munkánkat
Adója 1%-ával
Egyedi mértékű
pénzbeni juttatással
Kézműves,
hagyományőrző
termék vásárlásával