Tevékenységeink

Hírek

Június 7-én mérték össze tudásukat a "Tavaszlesen 2023" döntősei

A "Tavaszlesen 2023" vetélkedő végső fordulóját jelentő Döntőt június 7-én rendeztük meg a kesznyéteni Szamárháti Látogatóközpontban, amelyen az első fordulón legtöbb pontot szerzett csapatok vehettek részt minden iskolából. A korábbi évekből már jól ismert játékvezetőnk, Dr. Legány András Bandi bácsi jóvoltából játékos, vidám hangulatban telt a záró forduló, amelyen 18 kétfős csapat mérte össze tudását. Az előre megadott témakörökre épülő, 10 feladatból álló vetélkedést olyan gyakorlati részek is színesítették, mint például a békahang-felismerés vagy a terepi növényismeret, továbbá különleges színfolt a Döntő feladatainak sorában a már hagyománnyá vált népdaléneklés: az előre megadott szempontok szerint összegyűjtött népdalok közül egyet-egyet élő előadásban is bemutattak a csapatok. A környezethez való viszonyunknak, kultúránknak a népdal, a zene is fontos része, ezért is valljuk, hogy ennek a – talán első hallomásra kicsit szokatlan – feladatnak helye van a régi vidéki életmódot, gazdálkodási hagyományokat is felelevenítő környezetismereti vetélkedőben.

A Döntőn legeredményesebben szereplő nyolc csapat meghívást nyert a vetélkedő nyári jutalomtáborába, a többi csapat pedig értékes könyvjutalommal gazdagodhatott. Ezenkívül a döntősöket megajándékoztuk egyedi kitűzővel, oklevéllel, egy-egy emblémázott, környezetbarát notesszel, ismeretterjesztő leporellóval, valamint a Természetbúvár Alapítvány felajánlása jóvoltából a Természetbúvár magazin egy-egy példányával is.

A Döntőn a legjobb eredményt elérő csapat iskoláját megillető "Tavaszlesen"-vándorserleget ezúttal a mezőkövesdi Szent István Katolikus Általános Iskola szerezte meg az első helyen végzett Pap Zsuzsanna Mária (7.oszt.) és Patai Sára (7.oszt.) alkotta "Kék cinkék" csapat kiváló szereplése révén – felkészítő tanáruk Kovács-Zelei Csilla.

Az eredmények, a Döntő feladatsora és megoldókulcsa, valamint a jutalomtáborral kapcsolatos tudnivalók elérhetők a "Tavaszlesen vetélkedő" oldalán a Letölthető dokumentumok között.

Reméljük, mindenki vidám élményekkel tért haza a megmérettetésről, és talán ahhoz is hozzájárulhattunk, hogy a vetélkedő témakörei révén a résztvevő gyerekek felfedezzék, hogy természeti környezetünk és kultúránk milyen sok kincset rejt.

Gratulálunk, és természeti élményekben gazdag, kellemes nyarat kívánunk minden csapatnak és felkészítő pedagógusaiknak!

Támogassa Ön is munkánkat
Adója 1%-ával
Egyedi mértékű
pénzbeni juttatással
Kézműves,
hagyományőrző
termék vásárlásával