Fájó szívvel búcsúztunk tavasszal Közalapítványunk ellenőrző bizottságának tagjától, Vértes Imréné Piroskától, Piroska nénitől.
Piroska a hazai környezeti nevelés kiemelkedő egyénisége volt. Alapító és örökös tagja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnek (MME). Az itt kifejtett munkájáért több elismerést is kapott. Az MME Tiszavasvári Helyi csoportja életének egyik meghatározó személye. A TOT, azaz a Természetvédelmi és Ornitológiai Tábor Ifjúsági szekciójának alapítója.
Tevékenyen részt vett a kezdetektől a Tiszatáj Közalapítvány által szervezett "Tavaszlesen" versenyek és táborok létrehozásában és munkájában. Oktatóanyagait, feladatlapjait a mai napig felhasználjuk a vetélkedők feladatsorainak készítése során.
Piroska Debrecenben született 1934. március 3-án. Iskoláit, tanulmányait is ebben a városban végezte. A könyvek világával, az irodalommal, az ismeretszerzés csodálatos világával a lakóhelyükhöz közeli ferences rendház könyvtára útján ismerkedett meg. Középiskolás korában vallásos világnézete miatt az ország összes iskolájából kizárták. Tanulmányait azonban lehetősége nyílt folytatni a frissen megalakuló zenegimnáziumban. Tanári oklevelét a Zeneakadémia Debrecenbe kihelyezett fakultásán szerezte. Tanított a mátészalkai és a karcagi zeneiskolában is. Elvégezvén az óvónőképzőt Debrecenben néhány évig egy óvodai csoportot vezetett.
1970 őszén a férje az Alkaloida Vegyészeti Gyárban kapott állást, így Tiszavasváriba költöztek. Piroska előbb a Váci Mihály Gimnáziumban, majd a Kabay János Általános Iskolában tanított éneket. Énekkaraival számos sikert aratott. Itt, a Kabay iskolában csatlakozott az éppen meginduló környezeti neveléshez, amelynek egyik országosan kiemelkedő módszertanosává és vezetőjévé vált. Az 1983-ban országosan megalakuló 10 oktatóközpont egyikének, a Tiszavasvári Bölcs Bagoly Oktatóközpontnak az irányítója lett. Az itt folyó munka során a környezeti nevelés országosan és nemzetközileg is ismertté vált. A környezeti nevelés terén nyújtott kiemelkedő munkáját az MME a Brellos Tamás-díjjal is elismerte 2019-ben.
A Tiszatáj Közalapítvány megalakulásától kezdve haláláig annak ellenőrző bizottsági tagja volt. Az Alapítvány számos hazai és nemzetközi rendezvényén aktívan vett részt.
Öregségére találkozott a néptánccal, amely – míg mozogni tudott – nagy örömet jelentett számára. Tiszavasvári, amely befogadta, szeretett otthona lett, amelyet soha nem akart elhagyni.
Egész életét az oktatásnak, de főleg a nevelésnek szentelte, ahol a haza és az egymás iránti szeretet és megbecsülés volt a legfontosabb.
A halál 91. születésnapja előtt ragadta el. Visszaadta lelkét teremtőjének. - Hálával emlékezünk Rád, Piroska néni!
Madárgyűrűzés Dr. Legány András-Bandi bácsival, a "Tavaszlesen 2008" Táborban
Pontozás közben a "Tavaszlesen 2016" Döntőjén
A Brellos Tamás-díj átvételekor 2019-ben
A tiszavasvári Szögi Lajos Bölcs Bagoly Oktatóközpont szakköröseivel 80. születésnapján