Tevékenységeink

Hírek

Szamár-háton mérhették össze tudásukat a csapatok a "Tavaszlesen 2021" vetélkedőnk záró fordulóján

A Tiszatáj Környezet- és Természetvédelmi Közalapítvány idén is megrendezte a "Tavaszlesen" címen 2007-ben útjára indított környezetismereti vetélkedősorozata immáron hagyománnyá vált fordulóit. A évről évre meghirdetett térségi szintű megmérettetés keretében a gyerekeket szeretnénk arra ösztönözni, hogy lépjenek közelebbi kapcsolatba saját környezetükkel, ismerkedjenek meg a régió természeti gazdagságával, szépségével, lakóhelyük ősi paraszti gazdálkodási hagyományaival, nyíljon alkalmuk mindezekben felfedezni az értéket, és ezáltal is tudatosodjék bennük környezetünk védelmének fontossága.

Bár a járványhelyzet okozta körülmények és korlátozások még ebben az évben is éreztették hatásukat a vetélkedő megvalósításában, örömmel tapasztaltuk, hogy a tavalyihoz képest már jóval több felső tagozatos kétfős csapat be tudott kapcsolódni a versenybe: az első fordulóra Mezőcsát, Mezőkeresztes, Tiszakeszi, Tiszaújváros és Tokaj iskoláiból is érkeztek megoldások, továbbá örömmel üdvözöltük Mezőberény és Tenk csapatát is a résztvevők között, amely települések idén első ízben csatlakoztak iskolájukkal a vetélkedősorozathoz. Programunk sikerességében az oktatási intézmények pedagógusainak szerepe kulcsfontosságú, hiszen elsősorban rajtuk keresztül jut el a felhívás a tanulókhoz Közalapítványunk vetélkedősorozatáról, valamint ők tudják ösztönözni és segíteni az érdeklődő csapatokat, hogy a megfelelően felkészülve vehessenek részt a megmérettetésen.

Az első fordulót követően egy izgalmas terepi kihívás várt a benevezettekre: minden csapatnak a saját falujában, városában kellett a szabad levegőre kimerészkedve bizonyos megadott színeket tartalmazó vadon élő élőlényeket keresgélniük és lefotózniuk. Így a begyűjtött fotókból a csapatok összeállíthatták a "tavaszi élő színpalettájukat", valamint a színekhez talált növények és állatok lelőhelyeit saját készítésű térképen is ábrázolták.

A végső fordulót jelentő Döntőt pedig idén már alkalmunk nyílt "élő" keretek között megrendezni, melynek a Szamárháti Látogatóközpont adott otthont 2021. június 8-án. A korábbi évekből már jól ismert játékvezetőink, Dr. Legány András Bandi bácsi és Vértes Imréné Piroska néni jóvoltából ismét játékos, vidám hangulatban telhetett a záró forduló, amelyen a meghívott csapatok közül ezúttal kilenc mérte össze tudását. A kolléganőnk, Harangozó Edit által összeállított feladatsor most is rejtegetett néhol furfangos, elgondolkodtató, vagy éppen a témákat humoros oldalról megközelítő kérdéseket, semmiképpen sem szem elől tévesztve ugyanakkor, hogy - a csapatok felkészültségének összemérése mellett - a legfőbb cél mindig is a játékos formában történő tudásátadás. Az előre megadott témakörökre épülő, 11 feladatból álló vetélkedést itt már olyan gyakorlati részek is színesítették, mint a békahang-felismerés vagy a terepi növényismeret, továbbá különleges színfolt a Döntő feladatainak sorában a már hagyománnyá vált népdaléneklés: az előre megadott szempontok szerint összegyűjtött népdalok közül egyet-egyet élő előadásban is bemutattak a csapatok. Jó volt megtapasztalni, hogy a diákok többsége erre a feladatra is gondosan készült és sikeresen teljesíteni tudta a népdaléneklés izgalmas kihívását. A környezethez való viszonyunknak, kultúránknak a népdal, a zene is fontos része, ezért is van helye ennek a - talán első hallomásra kicsit szokatlan - feladatnak a régmúlt paraszti gazdálkodási hagyományait is felelevenítő környezetismereti vetélkedőben.

A vetélkedősorozat megvalósításában ötleteikkel és lelkes részvételükkel idén is igen hasznos segítséget jelentett két önkéntestársunk, Berecz Antónia és Virágh Márk, akiknek közreműködését ezúton is köszönjük!

A Döntőn legeredményesebben szereplő hat csapat meghívást nyert a nyári "Tavaszlesen"-jutalomtáborba, a többi csapat pedig értékes könyvjutalommal gazdagodhatott. Ezenkívül a döntősöket megajándékoztunk egyedi kitűzővel, oklevéllel, környezetbarát anyagból készült "Tavaszlesen"-es tolltartóval, kiadványokkal, valamint a Természetbúvár Alapítvány felajánlása jóvoltából a Természetbúvár magazin egy-egy példányával is.

A Döntőn a legjobb eredményt elérő csapat iskoláját megillető "Tavaszlesen"-vándorserleget ezúttal a Mezőcsáti Egressy Béni Általános és Alapfokú Művészeti Iskola szerezte meg az első helyen végzett (fenti képen látható) Mészáros Áron (5.c) és Mészáros László (7.b) alkotta "Bölcs baglyok" csapata kiváló szereplése révén - felkészítő tanáruk Kékedi Levente.

Az eredmények, a feladatsor és a megoldókulcs letölthető a Tavaszlesen oldaláról.

Reméljük, mindenki vidám élményekkel tért haza a megmérettetésről, és sikerült kedvet csinálnunk a vetélkedősorozatunkon történő részvételük jövőbeni folytatásához is! Gratulálunk és természeti élményekben gazdag, kellemes nyarat kívánunk minden csapatnak és pedagógusnak!

Támogassa Ön is munkánkat
Adója 1%-ával
Egyedi mértékű
pénzbeni juttatással
Kézműves,
hagyományőrző
termék vásárlásával