Our Activities

News

Közösségi nyílt napot tartottunk a Látogatóközpontban fókuszban a békákkal

Csodás idő és vidám programok várták mindazokat, akik kilátogattak július 17-én a Szamárháti Látogatóközpontban megrendezett ismeretterjesztő közösségi rendezvényünkre, a Békanapra.

Közalapítványunk kuratóriumi elnökének, Dr. Legány Andrásnak ünnepélyes megnyitóbeszédét követően sok érdekességet tudhattak meg az érdeklődők Somlai Tibor átfogó előadásából a hazánkban előforduló kétéltűfaunáról, az egyes fajok ismertető jegyeiről és jellegzetes viselkedésükről.
A Debrecenből érkező Természettár játékai mókás perceket okoztak gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.
A barkácsoló kedvű kicsik békás fejdíszt és fűben ugráló brekiket is alkothattak, míg a nagyobbak ügyességi játékként funkcionáló békájukat is elkészíthették.
A vállalkozó szelleműek az íjászatban is próbára tették ügyességüket, közben pedig az üstben rotyogó szürke marha-gulyás egyre ínycsiklandóbb illatára a vendégek tányérjai, kanalai is hamarosan előkerültek.
Az ebédet követően a vezetett tanya-séta keretében a látogatók megismerkedhettek a gazdaságunk őshonos háziállataival, tartásuk érdekességeivel, és természetesen a bivalysimogatásra is nyílt alkalom a tanya robosztus sztárjai, Kobold és Monszter jóvoltából.

A rendezvényen készült további fotók ide kattintva érhetők el.

Support Us
By 1% of your
income tax
By individual amount
of financial donation
by purchasing traditional
handmade products