Tevékenységeink

Hírek

Védnöke, Wittner Mária tiszteletére emlékoszlopot állított a Tiszatáj Közalapítvány

Már több mint egy évtizede minden júniusban összegyűlt egy, a Tiszatáj Közalapítványhoz kötődő baráti társaság megünnepelni több tagjának a születésnapját. Wittner Mária és Dr. Legány András, a Közalapítvány elnökének esetében ez az újjászületés napja is volt. Hiszen az 1956-os forradalomban való részvételük Mária esetében halálbüntetéssel, Bandi esetében egy általában halálosnak számító tüdőlövéssel zárult.

Idén is összegyűltünk, a tavaly szeptemberben elhunyt Wittner Mária fájó hiányával. Emlékeztünk rá az elmúlt évek során a közös programjainkon készült fotók levetítésével, majd egy emlékoszlopot állítottunk a Közalapítvány látogatóközpontjánál a kesznyéteni Szamárháton. Az emlékoszlopot Szilágyi Mihály, gyergyói származású székely fafaragó mester készítette. Az avató beszédet Bokor Sándor, a székelyföldi Parajd nyugalmazott polgármestere tartotta. A kegyelet koszorúit az összmagyarság nevében Bokor Sándor, Jónyer István négyszeres világbajnok asztaliteniszező, a nemzet sportolója és Anisics Ernő helyezték el. A Tiszatáj Közalapítvány nevében Dr. Legány András, a kuratórium elnöke, valamint Bodnár Mihály, a kuratórium titkára köszönte meg egy koszorúval a Közalapítvány munkájának, a természetvédelem ügyének segítését.

Ha a Látogatóközpontban jár, egy főhajtással emlékezzen meg Wittner Máriáról, az ’56-os hősökről!

Támogassa Ön is munkánkat
Adója 1%-ával
Egyedi mértékű
pénzbeni juttatással
Kézműves,
hagyományőrző
termék vásárlásával