Tevékenységeink

Tavaszlesen hírek

A következő állomás a Döntő!

Elkészültünk a "Tavaszlesen 2023" környezetismereti vetélkedőnk első fordulójának a kiértékelésével, melyen maximálisan 461 pontot lehetett elérni. Idén az első fordulón 33 csapat vett részt 9 település 10 iskolájából.

A következő fordulóval, azaz a Döntővel kapcsolatos tájékoztató, az eredmények a Döntőbe meghívást nyert csapatok feltüntetésével, valamint az első forduló megoldókulcsa letölthető a honlapunkon a Tavaszlesen vetélkedő oldalán található Letölthető dokumentumoknál.

A vetélkedőnk célkitűzése alapján az első forduló egyben egy iskolánkénti megversenyeztetés is, így a Döntőbe meghívjuk minden iskolából az első fordulón legtöbb pontot szerzett csapatot, amennyiben teljesítette a Döntőn való részvétel minden feltételét (tehát beküldték határidőre a Terepi feladatot is). Ezen felül az abszolút rangsor szerinti legeredményesebb csapatoknak ajánljuk fel a részvételi lehetőséget a Döntőn, a korábbi években kialakult hagyományok alapján a 18 résztvevő csapatban maximalizált keret kitöltése erejéig.

Az első fordulóban elért eredményekről és a továbbjutásról postai levélben is kiértesítjük az iskolákat.

A Döntő időpontja és helyszíne:

A Döntő 2023. június 7-én, szerdán 9:00 órakor veszi kezdetét a Tiszatáj Közalapítvány kesznyéteni Szamárháti Látogatóközpontjában. Kérjük, hogy a csapatok 15 perccel hamarabb érkezzenek meg a helyszínre, hogy pontosan tartani tudjuk a kezdést! A helyszín Kesznyéten település külterületén, a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzetben fekvő Szamárháti-tanyán található, a megközelítésben segítséget nyújt a honlapunkon található térkép.

A meghívást nyert csapatok Döntőn való részvételének feltételei:

  • A csapat részt vett a "Tavaszlesen 2023" első fordulóján;

  • A csapat beküldte a terepi feladatként elkészített "Fészekmegfigyelés" megoldását;

  • A csapat elhozza kitöltve a Népdalgyűjtő lapot (leírását lásd lentebb!) és leadja a helyszínen a Döntő kezdete előtt;

  • valamint a csapat vállalja a Döntőn való jelenlétet és részvételüket kapcsolattartó pedagógusuk megerősíti 2023.05.30-ig telefonon (30/324 7797) vagy e-mailben (tavaszlesen@tiszatajkozalapitvany.hu) az alábbi adatok megadásával:
    - csapatnév, és a csapattagok neve;
    - település neve;
    - az iskola neve;
    - a felkészítő/kapcsolattartó pedagógus neve.

A Döntőre - a résztvevők védelme érdekében - kérjük, hogy csak fertőző betegséggel nem érintett (közösségre veszélyt nem jelentő) egészségi állapotú diákok és kísérőtanárok érkezzenek, köszönjük ebben megértésüket és együttműködésüket!

Kérjük a kapcsolattartó pedagógust, amennyiben időközben kiderül, hogy valamely csapat mégsem tud részt venni a Döntőn, erről haladéktalanul tájékoztatni szíveskedjék, hogy tudjuk, hány résztvevőre számíthatunk!

A csapatok terepi feladatait a második fordulóig kiértékeljük, amelynek eredménye bele fog számítani a Döntőn szerezhető pontszámba.

Miből készüljenek a csapatok a Döntőre?

Mit hozzanak a csapatok a Döntőre?

  •  A kitöltött Népdalgyűjtő lapot;

  • Tollat;

  • A Döntőn a csapatok számítsanak terepi feladatokra is, amelyeket esős időben is megtartunk, ezért ennek megfelelő öltözetben és lábbeliben jöjjenek a diákok!

  • Innivalót vagy poharat.

 A Döntő időtartama

A vetélkedés a délutáni órákig is elhúzódhat. A feladatok megoldása és kiértékelése általában kb. 3-4 órát vesz igénybe. A Döntőn minden résztvevőt meghívunk egy ebédre, és ezt követi az eredményhirdetés. A rendezvény befejezésének pontos időpontját nehéz előre megadni.

Hasznos információ az utazás tervezéséhez

A Sajó és Tisza áradásakor és magas vízállásakor általában szüneteltetik a kompok közlekedését, valamint árvíz esetén lezárásra kerül a Tiszaújváros(-Sajóörös) és Kesznyéten közötti műút is. Az indulást megelőzően mindenképp ajánlott tájékozódni az útvonalak járhatóságáról az utinform.hu oldalon, illetve az illetékes közútkezelőnél (telefon: 46/819381).

Várjuk a kapcsolattartó pedagógusok visszajelzését!
Eredményes felkészülést kívánunk! Találkozunk a Döntőn!

Támogassa Ön is munkánkat
Adója 1%-ával
Egyedi mértékű
pénzbeni juttatással
Kézműves,
hagyományőrző
termék vásárlásával